2001-2005 között voltam a VSZK tanulója. Miután elköszöntem az iskolától, Nagykanizsán kezdtem meg egyetemi tanulmányaimat, turizmus vendéglátás szakon, majd vezetés-szervezés mesterszakos diplomát szereztem. Ezen időszak alatt egyre aktívabban részt vettem az egyetemi
munkában, egyre nagyobb és komplexebb feladatokat kaptam. Jelenleg a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszának főigazgatója, egyetemi docense vagyok.

Az óra elejét és végét jelző csengő hangja, a buszpályaudvar melletti testnevelés órák hangulata, a szakmai versenyek, a hangosbemondó, a zöld mellény és persze a VSZK induló. Elsőként ezek jutnak eszembe, ha a VSZK-ra gondolok.

Ha viszont az ember a dolgok mögé néz, akkor rögtön látja, hogy ez az intézmény jóval többet kínál, mint egy egyszerű középiskola –ez egy önálló kultúra. 14 évesen valószínűleg azon kevesek közé tartoztam, akik tudták, mihez szeretnének kezdeni, mivel akarnak foglalkozni. Tudtam, hogy emberekkel szeretnék dolgozni, s az idegenforgalomban helyezkednék el. Ezért is választottam a VSZK-t. Az a bizonyos VSZK kultúra pedig napról napra ívódott belém és járta át a mindennapjaimat. Az első év végére már büszke voltam arra, hogy VSZK-s vagyok, s ma már tudom, az az igazán jó közösség, amely identitást ad a tagjainak.

A VSZK-ban kapott alapok szakmai nagyszerűségét pedig mi sem mutatja jobban, mint hogy az egyetem első félévei tulajdonképp ismétlésnek tűntek számomra.

Az érettségi óta többször jártam a VSZK épületében, s a mai napig sokszor fülembe cseng az ismerős nóta, „Szeretnék újra visszajönni, mint vendéglátós kisdiák….” Goethe szerint az ember csak két dolgot adhat gyermekének: én a VSZK-tól gyökereket és szárnyakat kaptam.
Bár jelenleg csak közvetetten dolgozom a turizmus-vendéglátás területén, munkám során több, volt VSZK-s diákkal működöm együtt. Az a bizonyos „VSZK-sok voltunk” érzés pedig a kezdetektől összekötött minket és azóta is megkönnyíti a közös munkát.

Dr. Tóth-Kaszás Nikoletta